A rendelőintézet folyosóján sétálgatott. A barátja éppen vizsgálaton volt, ő pedig nem tudta, mihez kezdjen, mivel üsse el az idejét. Zavarta a félig meddig kiürült rendelőintézet, az erős fertőtlenítőszag, az a néhány ember aki megbámulta, és az is, hogy nem tudja, mikor lesz vége Rev vizsgálatainak.
Ahogy elhaladt a különféle rendelők ajtajai előtt, egyre lassabban sétált. Úgy tervezte, mire körbe ér, már mehetnek is, de ehhez még kellett egy kis idő.
- Jó napot. Ide jött? - Zökkentette ki egy unott női hang. Csak most vette észre, hogy a csuklóját szorongatva áll egy háziorvos nyitott ajtaja előtt.
- Nem, csak... - Kezdett volna magyarázkodni, de a doktornő nem hagyott neki elég időt arra hogy elmondja, amit akar.
- Mi történt a csuklójával? Jöjjön, hadd nézzem meg! - Húzta be a rendelőjébe a lányt a karjánál fogva. Rose kedvtelenül ment utána.
Az orvos elkérte a nevét, a születési idejét és helyét, és elolvasta a monitoron megjelenő adatokat.
A lány pontosan tudta, milyen információkat lát, és azt is tudta, miféle következtetéseket von le azokból. Máris megbánta, hogy nem hagyta faképnél a doktornőt addig amíg megtehette.
- Úgy látom, pár évvel ezelőtt már volt gondja a kezével - szólalt meg néhány percnyi hallgatás után.
- Igen, kiszedtek néhány csomót, ennyi volt - vágta rá Rose kissé mérgesen. Mit számít, mi volt több, mint két évvel ezelőtt? Nem, hogy a mostani problémával foglalkozna. Ő is ugyanolyan csaló, mint az összes többi, gondolta csalódottan.
- Tudom, azt is ide írták - feléje fordult, és elkezdte nyomogatni azalkarjátm, miközben a reakcióját figyelte. hogy a csuklója felé haladt, egyre érzékenyebb lett a keze, és a csuklójánál már nem bírta tovább, hangosan felszisszent.
- Legyen szíves, minél előbb menjen el egy onkológushoz - ment vissza az asztalához, és egy kis papírdarabra felfirkált egy nevet, amit Rose kezébe nyomott: - Őt keresse majd, a környéken lévő legjobb szakember. Ha valaki, akkor ő biztosan tud segíteni magának - tette hozzá egy biztatónak szánt mosollyal. A lányt kirázta a hideg: ha egy orvos mosolyog, akkor már távolról sem valami fényes a helyzet.
Ahogy maga mögött hagyta a kis szobát, elgondolkodott, így vajon hogyan fog gitározni? És ha már nem tud megfogni néhány dolgot, hogy mondja majd el a barátainak? Mit fog kezdeni az aggodalmukkal? Le tudja majd valaha küzdeni ezt a valamit? És mi lesz akkor, ha nem?! Miért vele történik ez? Mi rosszat tett, hogy ezt kapja?! Hogyan fordíthatná vissza a dolgokat? Ezek után, lehet még valaha átlagos ember? Nem tudta, csak reménykedett, hogy végül minden a lehető legjobb lesz, vagy legalábbis annak tűnik majd.
Lassan sétált el az ajtók mellett, és az apró táblákon lévő neveket egytől egyig elolvasta.
Már majdnem felhagyott a kereséssel, mikor megtalálta, kit keresett. Reménykedni kezdett: végre valamit tehet ez ellen. Talán ez az ember tud neki segíteni...
- Mit csinálsz? - Kérdezte egy ismerős hang. Rev volt az.
- Semmit. Mi lett az eredmény? - Kérdezte aggódva.
- Semmi sem változott az utolsó vizsgálat óta, vagyis semmi okod nincs arra, hogy betegre aggód magad - jegyezte meg egy gonosz vigyorral, majd tekintete a lány bal kezére siklott, amiben a papírdarabot szorongatta. - Mi az? Szerelmes levél? Kitől kaptad? - és kikapta Rose kezéből a fecnit, elolvasta a csúnya kézírást. - Mit akarsz te ettől? Ugye csak úgy találtad? - Kezdett azonnal aggódni.
A lány hirtelen azt se tudta, mit mondjon, így csak nézett maga elé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése