- Mit keresel itt? - Bukott ki belőle hirtelen, mire barátja olyan sértődött arckifejezést öltött fel, hogy Rose majdnem elhitte, megsértette a kérdésével.
- Ez volt ám a kedves kérdés!Azt hittem, örülsz nekem, de ha nem... - Pillantott a nyitott ablakra, és a lány rájött, ott kíván távozni, ahol bejött: az ablakon. Más talán furcsállotta volna, hogy a fiú fára mászik, hogy aztán beugorjon az ablakon, nemhogy az ajtón jönne be...
- Ne viccelj, persze, hogy örülök! De hogyhogy eljöttél? - Kérdezte, és úgy tett, mintha hátratűrné a haját, ezzel álcázta, hogy letörölte a könnyeit, és csak reménykedett abban, hogy nem maradt nyomuk.
- Csak úgy, kedvem támadt... Meg azt is el szerettem volna mesélni, mit csinált Shadow.
- Mit? - Kapta fel a fejét Rose, fogalma sem volt, mit tett legjobb barátnője, és csak reménykedni mert, hogy senkivel sem veszett össze. Nem, mintha olyan lenne, aki lépten-nyomon mindenkivel összevész, de a mit csinált szófordulat, ha Rev mondja, semmi jót nem jelent...
- Nyugi, csak jól lehordott minket, amiért nem figyeltünk rád eléggé ahhoz, hogy észrevegyük, hogy valami bajod van. Persze leginkább Mattet szívatta, pontosabban elküldte a melegebbik éghajlatra. Azt a csendet hallottad volna, ami ott volt! Meg se mertünk szólalni vagy tíz percig, nehogy leharapja a fejünket - vigyorgott a fiú. A lány megpróbálta maga elé képzelni a helyzetet: ahogy Shadow elmagyarázza a többieknek, hogy hogyan kell odafigyelni egymásra... Szinte maga előtt látta a srácok lesütött szemeit, bűnbánó arcukat - főleg Mattarcát, ami ilyenkor szöges ellentétben van lehet termetével, lényegében igencsak furcsán festhetett a magas srác arcán a megbánás... Ahogy erre gondolt, minden gondja-baja ellenére, akaratlanul is elnevette magát.
Mikor már kicsit lenyugodott, Rev óvatosan felvetette:
- Lassan elindulok vissza a srácokhoz... - kezdte, majd Rose-ra nézett. - Örülnék, ha velem jönnél. - Tette hozzá hadarva. A lánynak el sem kellett gondolkodnia azon, mit válaszoljon, hisz enélkül is tudta, nem tud a barátaira haragudni, és vágyik a társaságukra, így egyértelmű volt, hogy visszamegy.
Mivel kezdett jobb kedve lenni, úgy döntött, kicsit megvicceli a barátját. Úgy tett, mintha fontolgatná, mit feleljen. Magában elszámolt tízig, majd, erőltetett rosszkedvvel, így szólt:
- Nem megyek vissza oda. Úgysem figyelnek rám, így, gondolom, nem hiányzom majd nekik. - És a fiút figyelte, aki elképedve nézett rá. Nem gondolta volna, hogy a barátnője így van ezzel. És, tágra nyílt kék szemeiből ítélve, meg is lepődött.
- Rosie, ez nem így van! Shadow-val szinte már testvérek vagytok, ahogy velem is, mi pedig, mindig gondolunk rád, és biztosan nagyon rosszul esne, ha nem jönnél. Hiányoznál, ahogy a többieknek is. Lényegében együtt nőttünk fel, és ezt nem lehet csak úgy elfelejteni. Felejtsd el, hogy nem hiányoznál, mert ez egy rossz gondolat... - szónokolta Rev. Rose-ból kitört a nevetés. Persze, örült, hogy ezt hallotta, de azért nevetett, mert a fiú nem nagyon szokott így megvallani, bármit is.
- Jól van, tudom! Csak jó volt hallani. Jövök, egy perc, és jövök - magyarázta, amin Rev jót nevetett. Csak később jött rá, hogy furcsán fogalmazott, ahogy szokott, mikor valaki kedvesen beszél hozzá, ami, valljuk be, nem fordul elő gyakran.
Gyorsan megmosta az arcát, ivott pár korty vizet, bekötötte a cipőfűzőjét, majd visszatért a szobájába.
A fiú rá akarta venni, hogy az ajtón keresztül távozzanak házból, de Rose az ablak mellett döntött. Elsősorban, ki akarta ezt is próbálni, de az okok között az anyja is szerepelt - még nem akart, még nem tudott tőle bocsánatot kérni, és magyarázkodni sem akart.
Ahogy az ablakpárkányra lépett, és átugrott a fa vastag ágára, kissé megingott. Nem szokott ilyen magasan lenni...
Végül, amint átélte élete első ablakon keresztüli szökését, és túl volt egy jónéhány perces sétán Maték házáig, amint betoppant, Brian jött vele szemben:
- Szia. Bocsi Matt kis kérdése miatt, és, hogy nem figyeltünk rád. Kérlek, ne haragudj nagyon - jött egyre közelebb. Eléggé whisky szagot árasztott, és a szemeiből is sütött, hogy minden, csak nem józan.
- Szia. Nincsen semmi baj - mondta mosolyogva, és úgy is gondolta. Maga sem tudta, miért, de jó kedve volt. És nem is azt látta mindenben, ami rossz, hanem végre az egyszerű, ám szép dolgokat is, képes volt észrevenni. Imádta ezt a boldogságot, ezt a jó hozzáállást. Tu7dta, nem tart sokáig, de legalább kiélvezte minden percét. Az ilyen pillanatokért szeretett élni.
- Tudtad, hogy a legjobb bocsánatkérés, egy puszi? - Kérdezte Brian. Rose tudta, hogy meg akarja puszilni, így nem húzódott el, mikor a fiú kezét a nyakára tette.Ahogy közelebb húzta magához, kicsit józanabbnak tűnt, és a lány észrevette a gonosz kis vigyort, és a csillogást a szemeiben, mielőtt Brian megcsókolta.
Rose eleinte tiltakozott volna a csók ellen, de azután rájött, részeg emberrel nem érdemes vitatkozni. Nem, mintha a barátja erőszakos lett volna, de ha valamit el akar érni, akkor azt el is éri, ha máshogy nem, könyörgéssel. Így Rose csak hagyta magát, míg Brian végig csókolta az ajkait, az állát, majd lassan tovább ment a nyakára.
- Volt már, úgy istenigazából, kiszívva a nyakad? - szólalt meg Brian. Rose-nak kezdett elege lenni:
- Lenyugodhatnál, most már. Megkaptad amit akartál, ennyi legyen elég - jelentette ki határozottan.
A fiú mintha meg sem hallotta volna, egyre durvábban csókolta a lányt, aki azt latolgatta, mekkora erőt kellene kifejtenie ahhoz, hogy el tudja lökni őt.
Mire választ talált volna a kérdésére, Brian heves csókja után, mintha milliónyi apró tűt szúrtak volna a nyaka oldalába. Először azt hitte, Brian miatt volt, de amikor a következő csók helyén mintha kést szúrtak volna belé, fájdalmában és félelmében, feljajdult.
