Prologue

Az ágyán heverészett. Fogalma sem volt arról, mihez kezdjen magával. Semmire sem gondolt, csak bámulta a plafont, és hallgatta a zajokat: ahogy az anyja tesz-vesz a konyhában, (Talán segíthetne neki.... De nem, nem akar most beszélgetni,k még az anyjával sem.), ahogy az utcán sétál pár fiatal, nevetgélnek. Egy autó ment el az utcán - ritka pillanat Huntington Beach ezen eldugott zugában - az ablakáról visszaverődő napfény egy négyszöget rajzolt a narancsárga plafonra. A fénynyaláb végigvonult a plafonon, majd a poszterekre vetült, mielőtt eltűnt. Rose a posztereket bámulta, amikből nem volt ott kevés: A fellelhető összes Iron Maiden, Nirvana, és Metallica ott volt a falán. Meg persze még pár banda, első sorban Guns N' Roses és Mötley Crüe, de azokból n em volt sok. És alattuk, néhány rajz. Nem a saját, hanem egy barátja, Zacky rajzai. A srác valami elképesztően jól rajzolt, néhány rajzát nézve azon tűnődött, hogy lehet, hogy ő nem tud ilyen gyönyörűségeket alkotni?! De sosem jött rá.

A szeme lejjebb vándorolt, a rendetlen íróasztalra, és a mellé támasztott fekete Warbeast gitárra.
Ahogy megpillantotta a hangszert, tudta, mit akar, mi a jó neki: zenélnie kell. Most azonnal. Hogy nem gondolt eddig erre?! Hirtelen felugrott az ágyról - kicsit meg is szédült - , és a hangszerhez lépett. A nyakába akasztott a gitárt, és megfogta  a pengetőt, miközben, mint mindig, most is a négy, vastag húrban gyönyörködött.

Ahogy a hűvös műanyagdarabot az ujjai közé szorította, hogy pengetni tudjon, észrevette, hogy valami nincs rendben. Valami nagyon nincs rendben, gondolta, mikor a kezébe ol erős fájdalom hasított, hogy a pengető kiesett a kezéből.

Odalent megszólalt a telefon. Fülsiketítő csörgése csak tovább húzta az idegeit. Nem akarta hallani ezt a szörnyen éles hangot, főleg nem most, mikor nem tudta, mi lehet a baj a kezével? Felvette a pengetőt, de az ismét kiesett a kezéből. Néhány próbálkozás után, feladta a küzdelmet.

  - Rose, téged keresnek! - Hallotta az anyja sürgető hangját. Morogva átment a nappaliba, és anyja a kezébe nyomta a kagylót, majd visszament a konyhába. Rose még látta a szeme sarkából, ahogy az anyja rosszallóan néz a fekete, koponyás pólójára meg a farmerére, amiből egy borotvapenge segítségével rövidnadrágot készített. Hát igen, ez van, ha az anya azt hiszi, ég mindig úgy kéne öltöznöm, ahogy ő szeretné, gondolta a lány egy, kissé kárörvendő vigyorral az arcán.

 - Szia - szólt bele a telefonba. Sejtette, hogy vagy Shadows, vagy Rev az.

 - Szia, Rosie! Ma délután átjössz Shadowsékhoz, ugye? Tudom, hogy már indulsz is, hogy kisminkeld magad - hadarta a telefonba Rev. Rose a szemét forgatta:

 - Na persze. Mármint persze, hogy nem megyek. De nem sminkelem magam - mondta sértődött hangon. A sminket nem szerette, és Jimmy ezért előszeretettel piszkálta.

 - Rendben, de akkor nem beszélek veled. - Válaszolta a srác, mire Rose elnevette magát:

 - Micsoda megkönnyebbülés! Akkor Shadowsnál . mondta, és a választ meg sem várva, letette a telefont. Ezért szerette a barátait: Akármi volt, mindig sikerült kizökkenteni, megnevettetniük őt. Ez mindennél többet ért neki - még a zenénél is.